Győr-Moson-Sopron

Mint a vulkán: a mellkasi késelések okozta sebesülést ehhez hasonlította dr. Pellek Sándor mellkassebész, aki korábban a győri Pezt-kórházban dolgozott, most pedig a Állami Egészségügyi Központ szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának részlegvezető főorvosa. Nyilvánvaló, hogy a beszélgetés apropóját a hétvégi tragédia, a veszprémi kézilabdás Marian Cosma támadása adja. A győri szakorvos praxisa során számos hasonló esetet látott el, s arra figyelmeztet, hogy az ilyen sérüléseknél kívülről sokkal kisebbnek tűnhet a baj, mint amilyen valójában. A vulkános hasonlat innen jön tehát, hiszen a sokszor alig látható bemenet ellenére a szív összes üregét átszúrhatja a kés (vagy bármilyen szúróeszköz), főképp ha alulról érkezik.  
A túlélésnek meghatározó része, hogy a beteg olyan kórházba kerül-e, ahol erre a feladatra specializálódott szakembergárda, „diagnosztika, vér és műtő” várja.Győr-Moson-Sopron megyében a kórházaknak évek óta nincs mellkassebészet munkacsoportuk (korábban a győriben volt, éppen Pellek Sándor vezetésével), ezért a betegeket – ha speciális beavatkozásra van szükség – Szombathelyre, Zalaegerszegre vagy Budapestre szállítják. Szívmotorral azonban, amely a vérző szív munkáját helyettesíti, amíg a szervet összevarrják, vidéken legfeljebb az egyetemi klinikák rendelkeznek, de egy Cosmához hasonló esetnél ezzel nem lehet számolni, hiszen mire odaért a beteg, késő van már.
„Győrben volt egy olyan betegem, aki napközben szó szerint szíven szúrta magát, bejött a kórházba, végigvárta a rendelést, majd amikor soron következett, elmondta, mi történt vele. Eset és eset között tehát ekkora a különbség – van, amikor perceken belül elvérzik a beteg, s van, hogy órákig bírja. Az biztos, hogy összeszokott és motivált csapattal van értelme órákat, néha egy teljes éjszakát is műtőben tölteni, mert a paciens megmenthető."
Pellek doktor arra a kérdésre, hogy ha ilyen sikereket tud felmutatni ez a szakma, miért nem támogatják az intézmények az utánpótlás-képzést (erről korábban már írtunk, országosan mért probléma), azt válaszolta: az európai szakorvosképzés, s azon belül a baleseti-sebész képzés is átalakult: eltolódott az ortopédia irányába. Sérültellátásban járatos mellkasi sebébeszek helyett pedig dominánsan szív- vagy mondjuk hasi sebészeket képeznek. Pedig: „Hogy egy hétköznapi hasonlattal éljek, nem mindegy azonban, hogy ha a szekrényben keresgélünk, mindenről tudjuk rögtön, hol van; vagy pedig feltúrjuk a polcokat egyenként.”
A teljes képhez hozzátartozik még az is, hogy a mellkassebész-képzés Európában is a helyét keresi. Magyarországon a győri orvos 1994 óta szervez továbbképzéseket, de ezekre mit tagadás, nem jönnek tömegével az orvosok: tavaly az országból 25-en jelentkeztek. 
„A mellkassebészeket macerás embereknek tartják a kollégák, s mi tagadás, azok is vagyunk. Hiszen nem egyszer egész éjszaka a műtőben vagyunk, s mire másnap a rendes műszak kezdődne, a személyzet már kimerült, a gyógyszereket és zöld steril kendőket elfogyasztottuk.” 
Dr. Pellek Sándort akkor ismerhették meg az olvasók, amikor az első magyar missziós küldöttséggel Afganisztánban teljesített szolgálatot. Azóta többször is gyógyított a Közel-Keleten, s a katonai orvoslásban nemzetközi karriert futott be. Orvosait is úgy választja ki, hogy feltételül szabja: ismerjék meg a „valós” helyzeteket Afganisztánban. „A sérültellátás mellkassebészeti alapjait ugyanis háborús övezetben lehet a leginkább megtanulni."