Dr. Pellek Sándor: Megtanultuk azt is, hogy az afganisztáni aknamezőkön hogyan tudjuk megközelíteni a sérülteket.

„ Csaknem másfél évtizede dolgozom a megyei kórházban, szükségem volt újabb szakmai lépcsőre. Ez pedig az volt" – dr. Pellek Sándor ezzel magyarázta jelentkezését abba az orvosmisszióba, amelyről legutóbb még azt írtuk: valószínűleg régiónkbeli szakemberek nélkül áll fel. Mint ismert, Magyarország – az Országgyűlés döntése értelmében – egészségügyi alakulatot küld Afganisztánba. A híradások eddig ugyan húsztagú különítményről szóltak, ám jelenleg mégis úgy tűnik, az első csoport meglehetősen szűk létszámú lesz: mindössze két magyar orvos és kisegítő személyzete utazik a Közel-Keletre. Az ok egyszerű: a Honvédelmi Minisztérium és a NATO által megszabott feltételek meglehetősen szigorúak. Az afgán misszión való részvételhez például csak a NATO Staneg nyelvvizsgát fogadják el – ezeknek a feltételeknek pedig egyelőre ennyien feleltek meg.

Nem a fizetés volt csábító

A két orvos egyike dr. Pellek Sándor, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház mellkassebészetének vezető főorvosa. Jelentkezésének oka nem az európai szintű fizetés – állítja. „A súlyos, életveszélyes sérülések ellátásának rendszerét kutatom. Európai vonalon gyakorlatilag már mindennel találkoztam, dolgoztam ösztöndíjjal Bécsben, jártam konferenciákon és tanulmányutakon Spanyolországban, Dániában, Skóciában, Angliában, Svájcban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön. De ennél többet akarok. Kíváncsi vagyok arra, hogyan tudom kamatoztatni a háborús övezetben azt, amit Győrben megtanulhattam. És igenis büszke vagyok, hogy a győri kórházban el lehet érni olyan szintet, ami a nemzetközi elvárásoknak megfelel" – nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Pellek Sándor.

Ellenség: a megszokás

Arra a kérdésünkre, hogy jelentkezéséről miért nem tudott a helyi orvostársadalom, röviden így felelt: „Nem szoktam ilyenről beszélni." Arra pedig, hogy milyen a megítélésük ezeknek a misszióknak a szakmán belül: a résztvevőket a szerencsés és irigyelt elithez sorolják-e, szintén csak a kívülálló szemével tudott válaszolni: „Én folyamatosan keresem a kihívásokat, utazok mindenfelé. Kevesebbet vagyok itthon, mint más, így nem sok minden ragadt rám, ami a mai magyar orvostársadalom rengeteg hibáját indukálja." Azt is állítja, hogy a legnagyobb ellenségünk a megszokás – ez az, amit ő is el akar kerülni. „Az ember akkor értékeli a saját környezetét, ha elmegy egy kicsit a pokolba" – hangsúlyozta Pellek, akinek családja már hozzászokott az orvos gyakori távollétéhez. Ez persze más kategória, mégsem tehet mást a felesége és két gyermeke, mint „féltenek, de megértik a döntésemet".

Külsőségekre nincs idő

Az első lépcsőfok az volt, hogy hivatásos katonává váljon. „Jelenleg szerződéses orvos-őrnagy vagyok." A többhetes kiképzésen civilként a nulláról indult: „A legnehezebb a kúszás volt, de meg kellett tanulnom bánni a fegyverekkel és megismernem az afganisztáni régió összes földrajzi és politikai vonzatát. A pszichés felkészítés mellett elsajátítottuk a műholdas navigációt, de újak voltak számunkra az ottani speciális betegségek is. Az ottani állatvilág sajátosságait szintén meg kellett ismerni, például a csörgőkígyókat. S ami még nagyon fontos: mostantól az aknákat is felismerjük, tudjuk, milyen sebesüléseket okoznak, s egyáltalán: a hatalmas aknamezőkön hogyan tudjuk megközelíteni a betegeket."

Pellek Afganisztánban robbanás okozta sérülésekre számít elsősorban az említett aknamezők miatt. „Komoly feladatok várnak ránk: amennyire tudom, havonta százötven-háromszáz súlyos sérültet látnak el a zónában; a hét hat napján huszonnégy órás szolgálatot kell teljesíteni. Ami számomra teljesen új, az a biológiai és vegyi fegyverekkel okozott sérülések, ilyenekkel még soha nem találkoztam. Én oda orvosnak megyek, ilyen elvárások mellett nincs idő foglalkozni a külsőségekkel, a veszéllyel. Aki ezt tette, az mind kiesett a válogatáson."

Az indulás ideje ismeretlen

A küldetés – szintén a parlament döntése alapján – hat hónapra szól. „Nem tudom, kitöltöm-e ezt az időt, hiszen ez elsősorban a kabuli német kórház és az Egészségügyi Csoportfőnökség vezetőinek döntésétől függ" – mondta az utazás előtt Pellek Sándor. Az első csoport indulásának pontos időpontja egyelőre nem ismert. De a visszatérés is legalább ennyire kiszámíthatatlan: „Innen nem lehet visszatérni pontosan arra a pontra, ahonnan az ember elindult. A pályámat jelképező grafikon szinte biztos, hogy új ívet ír le, és hazatérésem után új időszak kezdődik az életemben."

Az életmentés megtalálta a doktort máshol is

Pellek Sándor kevés olyan utazást tud mondani, ahol ne találta volna meg az általa említett „pokol". Balin nyaralt akkor is, amikor a robbantás történt, de életet mentett többek között Skóciában, ahol emeletes busz ütött el egy fiatalembert. A férfit a magyar orvos újraélesztette, majd a kiérkező mentősöknek átadta.
„Komoly feladatok várnak ránk: amennyire tudom, havonta százötven–háromszáz súlyos sérültet látnak el a zónában; a hét hat napján huszonnégy órás szolgálatot kell teljesíteni."

Névjegy:

Dr. Pellek Sándor orvos-őrnagy

1990 óta dolgozik a megyei kórházban, a mellkassebészet vezető főorvosa. Szakvizsgái: mellkas-, hasi és baleseti sebészet. Kutatási területe: súlyos sérülések ellátásának szervezési rendszere és azok orvosi vonatkozásai.