Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit Pellek Sándor „Perszelő Szemek” című fotókiállításán. Nem raktam Sándor után semmilyen titulust sem, mert nem lehet személyiségét egyszerűen behatárolni. Most mint fotóművész áll itt Önök előtt és mutatja be afganisztáni élményeit, emlékeit, életének egy kis szeletét. Nagy szerencse az, hogy a jóisten megajándékoz bennünket az életben erővel, tálentummal, kreativitással és nemes szívvel. Olyan dolgok ezek, amelyek ajándékok és élnünk kell rövid életünkben ezekkel az ajándékokkal (persze ha kap belőlük az ember egyáltalán). Pellek Sándor szerencsésnek mondható, hisz mindegyik ajándékból jutott neki, katona ezen belül alezredes, orovos, ezen belül mellkassebész, tehetséges kreatív fotóművész és jólelkű ember. Örülök, hogy vannak korszakalkotó emberek Győr városában, akikre felnézhetünk. Sándor közvetlenségével, barátságos fiatalos stílusával úgy érzem, mintha egy igazi romantikus optimista emberrel és művésszel beszélgetnék. Legjobb szó a romantika, hisz Ő a végletek embere. Megismerte a világ számos misztikus és gyönyörű táját. Nekilendült a nagyvilágnak és olyanélményekben volt része, amelyek csak álmainkban és vágyainkban élnek. Sok embernek monoton stílusú az élete. Természetesen ők is vágynak új dolgokra, kihívásokra, kalandokra, szeretnének kilépni a szürke hétköznapokból. Sándor kilépett, megismerte a világ minden színét és árnyalatát, amit látott és átélt. Hiszen látott egzotikus helyeket, szigeteket, kultúrákat, épületeket. És látta a másik színárnyalatot, ahol az épületek legtöbbjének nyoma sincsen, ahol erdők helyett aknamezők és forró homokdűnék virítanak kietlenségükben, ahol a nők 50 fokban csadorban a legnagyobb szigorúságban élhetnek, látott beteg gyermekeket és öregeket. Ez a kép nem idézi fel bennünk a fehér homokos pálmafákkal teli tengerpartot, ahol türkizkék a tenger és turisták hadai lubickolnak. Ez Afgansiztán-Afganisztánról szóló kiállítás, ahol mélységek, tragédiák, terrorizmus, betegségek mögött Sándor meglátta a kiragyogószépséget. A leplek alatt kibukkanó gyönyörű női szemeket, forró kövekre szállt pillangót, a dróthálóra szálló galambot, a gyermek mosolyát és természetesen a magyar nemzeti lobogót, amit a sátra mellett csapdosott a szél. Itt a kiállításon 100 fotó szerepel, amely csak kicsiny részlete, amit Sándor látott és tapasztalt. Itt talán a finomabb képek szerepelnek. Több ezer fotó van még otthonában talonban, amelyek megrázóak, meindítóak és egyben csodálatosak is. Szerencsém volt otthonában megnézni a többi fotót és ahogy lapozgatja a képeket, mindegyikről mondott valami érdekeset ,mindegyiknek külön története van. Remélhetőleg e képek történetéről a könyvet is hamarosan kezünkbe vehetjük. Úgy gondolom, hogy a mostani kiállítás anyagáról, hiszen a képek önmagukról beszélnek. Fotóin keresztül szembesülünk a kinti világ szépségeivel és borzalmaival. A fotók elgondolkodtatnak és magával ragadtatnak bennünket. A képekből tanulhatunk, hiszen a rohanó, őrlődő világban kevés idő van a szépség megfigyelésére. Sándornak volt és van ideje észrevenni olyan dolgokban a szépet, amire mi csak rálegyintenénk. Egy virág a sivárságban, a gyermekek öröme, amint az odadobott csokoládét majszolgatják és boldogabbak mint nálunk sok-sok gyermek. Egy idős embernek az ágy látványa, gyógyszer, szappan, játék, ahol még ezek igazi értékek. A mi jóléti társadalmunkban nincs már lassan kuriózum, este finom vacsora mellett melegben nézzük a sokkoló híreket, akciófilmeket, természeti csapásokat, a világban zajló mindennapi terorizmust, gyilkosságokról szóló híreket. Ez a sok negatív impulzus azonban közönyössé teszi lelkünket, hatástalanítja az átélésünket. Legnagyobb dolog a művész számára az, ha látja, hogy másra is hatással vannak a művei, szívünket megdobogtatják, agyunkat elgondolkodtatják. Mi is lenne művészetek- és kultúra nélkül? Hiszem, hogy világunkban ez a valódi érték! Film, könyv, irodalom, vers, zene, tánc, építészet, szobrászat és számos más művészeti irányzat nélkül még sivárabb lenne az életünk. A kiállítás címe ”Perzselő Szemek” amely talán a legszimbolikusabb utalás, hiszen szemünkkel látunk, látjuk a szegénységet és a gazdagságot, a gyűlöletet és a ragyogó színeket. A szem mindent elraktároz, egyben a lélek tükre is. A mai nap itt a legfontosabb a szem, úgy érzem Pellek Sándor szeme. Az Ő szeme által kapunk képet Afganisztánról, a benne zajló ellentétekről megosztva velünk érzelmeit. Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű, elgondolkodtató kiállítást nyithattam meg és voltam én is szemtanúja fotóid által életed egy periódusának. Kívánom, hogy hátralévő életed is ilyen izgalmasan teljen és fotóid eljussanak még több emberhez, lélekhez és szemhez. További sok sikert kívánok és ezennel megnyitom a kiállítást.