Harci események évtizedek óta elkerülték hazánkat remélhetőleg ez így is marad -, vagyis magyar állampolgárok csak akkor kerülhettek háborús életveszélybe, ha rendfenntartó, humanitárius, vagy egyéb más pozitív kicsengésű küldetéssel utaztak hadszíntér közelébe. Dékány Sándor nem került kifejezetten veszélyes szituációba, pedig a Petz Aladár Kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa akkor járt Vietnamban, Jemenben és Szaúd-Arábiában, amikor a távoli országokban fegyverek ropogtak.

dr. Dékány Sándor baleseti sebész Vietnamban, Jemenben és Szaúd-Arábiában járt, mikor a fegyverek ropogtak Harci események évtizedek óta elkerülték hazánkat remélhetőleg ez így is marad -, vagyis magyar állampolgárok csak akkor kerülhettek háborús életveszélybe, ha rendfenntartó, humanitárius, vagy egyéb más pozitív kicsengésű küldetéssel utaztak hadszíntér közelébe. Dékány Sándor nem került kifejezetten veszélyes szituációba, pedig a Petz Aladár Kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa akkor járt Vietnamban, Jemenben és Szaúd-Arábiában, amikor a távoli országokban fegyverek ropogtak. - Harminckét évesen, a Vietnami Köztársaságba a Nemzetközi Ellenőrző Felügyelő Bizottság (ICCS) küldött ki ahol az iráni, az indonéz, lengyel és magyar delegációnak a sebészorvosa voltam — kezdte az emlékidézést főorvos. — 1974 júliusától éltem kint a 150 fős hazai delegáció tagjaként. Az ICCE megszűnése után már csak tizenegyen maradtunk, akik Saigon elfoglalásánál is ott tartózkodtunk. Tudósítani kelleti a hazai vezetést a vietnami helyzet alakulásáról. Nehéz és érdekes küldetés volt. Letettem az amerikai sebészeti diplomát is, így több ízben kaptam operálási lehetőséget egy modern kórházban, amely a diktátor feleségének a védnöksége alatt állt. Még a háború befejezése előtt sok orvos távozott az országból, ezért rengeteg munkánk akadt. Fele-fele arányban műtöttünk katonákat és civil személyeket. Saigonban kijárási tilalom lépett életbe este 7 órától, s mint orvos megkülönböztetett járművel közlekedhettem, így sürgősségi esetekhez is gyakran kimentem. Életem legborzasztóbb élménye volt, amikor egy repülőgép-szerencsétlenség helyszínére hívtak. Hat kilométerre a repülőtértől zuhant le az Amerikába tartó Galaxy. A helyszín borzalmas látvány volt. Négy embert lehetett megmenteni a több száz gyermek közül, akiket menekültként akart befogadni az USA. A szétroncsolódott, végtag nélküli, apró gyermeki tetemek látványa hihetetlen mértékben megviselte az ember lelkivilágát... - Akkor vegyük az ellenpéldát is! Milyen pozitív élmények érték Vietnamban? - A légierő klubjába kaptunk bejárási lehetőséget — bár a magyar delegáció egyes tagjai ezt nem igazán vették jó néven az amerikaiakkal számos baráti kapcsolat alakult ki. Ehhez biztosan hozzájárult az is, hogy magyar származású volt az amerikai nagykövet. Érdekes, ugyanakkor felemelő érzés volt hallani, hogy állami ünnepségeken az amerikai hadsereg irányította saigoni rádióban tiszteletünkre lejátszották a magyar himnuszt! Egyik alkalommal a fiatal amerikai konzul felesége rosszul lett. A mi kórházunk volt a negyedik, ahova behozták, mert máshol nem tudták megállapítani, mi baja lehet a hölgynek. Méhen kívüli terhessége volt, s mi elvégeztük a szükséges beavatkozást. Ennek kapcsán másfél éves meghívást is kaptam Amerikába egy tanulmányútra, de ennek sajnos nem tudtam eleget tenni. 1975 májusában tértem haza Vietnamból. Addig a Központi Honvédkórház polgári alkalmazottja voltam, de a kinti munkának köszönhetően őrnagynak neveztek ki. Két évvel később a feletteseim Jemenbe vezényeltek 7 hónapra, ahol két társammal egy önálló kórházat vezettünk. Hihetetlen zavaros viszonyok uralkodtak ott, mindenesetre a mi biztonságunkra megfelelően figyeltek a rendfenntartó szervek. Teljesen más kultúra, európai számára felfoghatatlan történésekkel. Abban az időben a minisztertanács egyik ülése például úgy zajlott, hogy a hadügyminiszter zsákban behozta az ellenséges törzsi vezetők levágott fejét, kigörgette őket az asztalra, majd azt mondta: "Most már rend van a III. Kormányzóságban!" Ez akkor rebellis területe volt a Dél-jemeni Köztársaságnak. Az országot egy szűk sztálinista réteg irányította, amely a Szovjetunióban végezte tanulmányait, az egyik vezető még a fiát is a grúz diktátorröl Sztálinónak nevezte el... - Az öböl-háborús élmények jóval frissebbek lehetnek, s hallgatva azokat, remélhetőleg nem ilyen megrázóak... - Majdnem öt hónapig egy szaúd-arábiai légibázis kórházában teljesítettünk szolgálatot. Mi csak a helyiek gyógyításra szerződtünk, de az egyik SCUD-rakéta Dahranban az amerikai bázisra zuhant, ahonnan a halottak mellett 48 sérültet szállítottak be hozzánk. A kiszolgáló amerikai személyzet nagyon jól felkészült volt, de az orvosaik nem igazán első vonalbélieknek számítottak. Ők nem is nyúltak a sérültekhez. Akiket élve hoztak be a kórházba, mind túlélték a támadást. A kinti vezérkar és a szaúdi herceg is meglátogatott minket, parancsnokunk az amerikai Bíborszív kitüntetésben is részesült. - Az amerikai vezetés a hazafiság szellemiségének köntösébe bújtatva szinte bármire rá tudja venni a népét? Napjainkban is szép számmal akadnak béketüntetések, tiltakozások a háború ellen, de az emberek jelentős része Bush elnök mögött áll az iraki kérdésben... A politikai vezetésnek segítettek a szeptember tizenegyedikei események is, amivel egyértelműen összhangba hozták a háborút. Mondván, Irak is támogatja az al-Kaida-szervezeteket, hiszen vegyi, biológiai fegyverek vannak a birtokukban, amelyekkel további tragédiákat okozhatnak az USA-nak. Nem vagyok háborúpárti, remélem minél hamarabb befejeződik a vérengzés. - A háború megváltoztatja az ember személyiségét. A Vietnamban harcolt amerikai veteránok közül sokan nem tudtak a társadalomba visszailleszkedni. Akadt olyan személy, akibe annyira beleivódott a háborús légkör, hogy otthon a felesége mellett aludva, pisztolyt tartott párnája alatt... - A hosszúra nyúlt vietnami háború mindenkinek a személyiségét tönkretette, megviselte, illetve átalakította. Minden háború más jellegű. Az ember személyiségét jobban megérinti, ha szemtől szemben harcol az ellenséggel, s más, amikor "csak" ül a repülőgépen a katona és bombázza a célpontokat, ilyenkor a halottakat és a sérülteket nem látja. Mindenesetre az idő nagy úr, lassan begyógyítja a sebeket. A vietnami háború az én személyiségemet is átalakította, pedig a helyzetem nem volt kifejezetten kellemetlen. Utána már se háborútól, se mástól nem féltem az életem során. Az Öböl-háború kitöréskor is csak arra gondoltam: menni kell segíteni! Elfoglaltam magam orvosi kérdésekkel, feladatokkal, s nem a szörnyűségékre gondoltam. - Amikor arab sérülteket látott el, érezte az ön felé irányuló hálát, tiszteletet? Az arabok nem ilyenek! Úgy gondolják: Allah téged azért vezérelt oda, hogy meggyógyítsd őt. Vagyis Allahnak hálásak, nem az orvosnak, aki előtt fekszenek a műtőasztalon. Furcsa nép az arab. Nagyon kedvesek tudnak lenni, de hogy ebből mennyi a valódi énjük és mennyi a színjáték, azt pontosan nem tudtam megállapítani. Hogyha gond van — finoman kifejezve -, nem fehérpártiak. De hát nem is az arabok hálája volt a fontos, hanem hogy segíthettünk azokon, akik nem önszántukból keveredtek háborús helyzetbe. Az amerikai hazafiság ”Az amerikaiak jelentős hányada politikailag nem olyan fejlett, mint az európaiak. Az számít a leghazafiasabb dolognak, ha harcolsz az amerikai hadseregben. A vietnami időszakban volt egy Barry Goldwater nevezetű elnökjelöltjük. A légierő klubjában kérdeztem egy magas rangú tisztet, mi a véleménye róla, s nagy meglepődésemre mondta, hogy még nem is hallott Goldwaterről! Nincsenek tisztában úgy a politikai viszonyokkal, mint Európában, a gondolkodásmódjuk is teljesen más. Meg lehet figyelni, hogy kint is leginkább az Európából elszármazottak foglalkoznak politikával.” A kiküldetés célja "Hozzájárultunk hazánk elismeréséhez, megbecsüléséhez, be tudtuk bizonyítani: még-ha anyagi nehézségekkel küzdenek is a magyar kórházak, orvosaink magas szinten, világszínvonalon művelik szakmájukat. Mint ahogy ezt most az osztályunkról Afganisztánban tartózkodó Pellek Sándor is teszi " Kisalföld O. JAKÓCS PÉTER