Előhívni a jót

Aki valamilyen szinten fényképezéssel foglalkozik, az általában már nagyon fiatalon elkezd érdeklődni a fotográfia iránt. Dr. Pellek Sándor orvos alezredes is gimnáziumi éveiben ismerkedett meg a fotózással. „Perzselő szemek” című képanyaga - amelyet többek között New Yorkban és Berlinben is láthattak már az érdeklődők - összesen másfél éves afganisztáni szolgálata alatt állt össze.

– Biológia tanárom vezette a fotószakkört, ahol nem csupán a fényképezéssel, hanem a film előhívásának mikéntjével is foglalkoztunk. Voltaképpen ezen folyamat az izgalma miatt szerettem meg elsősorban a fotográfiát. Még ma is majdnem mindig filmre fényképezem, digitális eszközöm - mint például a kollegájáé - nem is volt – mesél a kezdetekről majd tüzetesen szemlélni kezdi fotóriporterünk szinte már „múzeumi tárgynak” számító gépvázát. – Régen az egyik legdrágább darab volt… szóval visszatérve az indíttatáshoz: még édesapám foglalkozott fotózással. Akad a könyvespolcon sok régi fotós könyv is, de mindezek ellenére nem mondhatom magamról, hogy profi fotós vagyok. Ez pusztán hobbi számomra.

– Hogyan lett traumatológusból átmenetileg „szemész”?

– Mint minden Afganisztánban járt magyar missziós katona, természetesen én is fényképeztem. Akkor még semmiféle célom, tervem nem volt ezzel. Az anyag csupán az itthoni rendezéskor, válogatáskor állt össze. Sok helyi kórházban fordultam meg és mindent lefotóztam, ami érdekesnek tűnt. Betegeket, látogatókat… Mindig is érdekeltek az emberi sorsok. A képeket válogatva végül egyetlen szűk szegmenst emeltem ki: ez pedig az emberi tekintet, a „perzselő szemek”. Még egyszer hangsúlyozom: nekem nem tanult szakmám a fotózás. Csupán próbálok bizonyos dolgokat bemutatni, saját nézőpontomból.

– A helyi kulturális szokások miatt nem ütközött akadályokba?

– Csak látszólag nehézkes arrafelé fényképezni, mivel még a nők is nagyon kedvesek, barátságosak. Kivéve persze akkor, ha rendőrség vagy feltételezett vallási rendőrség állomásozott a közelben. Ilyenkor nagyon alakiasan viselkedtek.

– Mi lesz a következő tematikus fotós munkája?

– Ez mindig alakul. Sok impressziója támad az embernek, de mindenképpen szeretném továbbvinni ezt az afganisztáni kultúrmissziós tevékenységemet, mert meggyőződésem, hogy ezzel is lehet tenni valamit ezért az országért.

– A portréfotográfián kívül milyen témák érdeklik?

– Leginkább a ritka természeti jelenségek. Kedvencem például az egymás mellett elhelyezkedő, ám ellentétes irányba forduló madarak fotózása. Nehéz téma. Az ilyen pillanatokat igazából csodaként lehet átélni. Mintha megnéznénk egy ritka festményt.

– Apropó festmény: sok orvosról tudunk, akinek első számú hobbija valamilyen művészeti tevékenység. Mi ennek az oka?

– Nem tudom megmondani. Én beleestem ebbe, mint Pilátus a krédóba. Sok jó tulajdonság rejtve van az emberekben és ezeket ugyanúgy elő kell hívni, mint a filmet. Olyan társadalmi légkörnek kell kialakulnia, hogy ezek „előhívódjanak.”

Névjegy

* Dr. Pellek Sándor orvos alezredes, traumatológus, mellkas-sebész, a HM Állami Egészségügyi Központ Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztály, mellkas-sebészeti részlegvezető főorvosa.

* 2003 és 2006 között három alkalommal szolgált vett részt afganisztáni missziókban (ISAF III.–VIII.) 2005-ben a kabuli német tábori kórház klinikai igazgatójaként dolgozott.

* A Perzselő Szemek c. fotókiállítását legutóbb a berlini magyar konzulátuson láthatták az érdeklődők. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján jelen volt többek között dr. Vadai Ágnes, a HM államtitkára, Karlheinz Viereck altábornagy, a Bundeswehr Bevetési Parancsnokság parancsnoka, prof. dr. Maliha Zulfacar, Afganisztán berlini nagykövete, dr.Peisch Sándor berlini nagykövet és Hajnik László mérnök ezredes, a Magyar Köztársaság Berlini Nagykövetségének véderő, katonai és légügyi attaséja is.

* A Győri Nemzeti Színházban, Millenáris Parkban és New York-i ENSZ palotában is voltak kiállításai.

* Felesége Ildikó, valamint gyermekei, Fanni és Dávid szintén szeretnek fényképezni – a berlini kiállításról például ők készítettek képeket.